Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa határozott felhívásban sürgette Magyarországot, hogy fokozza erőfeszítéseit az orosz energiaforrásoktól való függőségének csökkentésére. A brüsszeli vezető arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi helyzet miatt az ország kiszolgáltatottá válik a Kreml rosszindulatú befolyásának – számolt be a Politico.
Ahhoz, hogy a következő fűtési szezont is biztonságosan át tudja vészelni az Európai Unió, arra van szükség, hogy a most március végén lejáró vészhelyzeti gázspórolási rendelet hatályát 12 hónappal jövő tavaszig kitoljuk – jelentette be hétfőn a hivatalos javaslatát az Európai Bizottság. Mindez azt jelenti, hogy a megelőző 5 év átlagos gázfogyasztásához képest legalább 15%-os spórolást előíró rendelet jövő március végéig lenne hatályban azért, hogy az orosz gázszállítások drasztikus visszaesésével járó gázpiaci ellátási kockázatokat minimalizálni lehessen.
Arra fogok javaslatot tenni, hogy a jövő évre is hosszabbítsuk meg az EU-ban a 15%-os gázspórolási szabályt, és azt kérem a tagállamoktól, illetve a cégeiktől, hogy ne kössenek új orosz LNG-vásárlási szerződéseket, mert teljesen meg kell szabadulnunk az orosz gáztól – többek között ezeket a rendkívül fontos információkat jelentette be csütörtökön Kadri Simson. Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa éppen azokban az órákban kezdte lebeszélni az új orosz LNG-vásárlásokról a tagállamokat, amikor Moszkvában az orosz miniszterelnök, Mihail Misusztyin, bejelentette a nagyratörő orosz LNG-export terveket. Ennek egyik fontos felvevő piaca elvileg az Európai Unió lenne, de ha a vezetékes után a cseppfolyósított földgázt is teljesen „kiutálják” az EU-ból, akkor a hajókkal szállított termék nyilván meg tudja majd találni a helyét más térségekben is, és éppen ezt a kikerülő stratégiát takarja az orosz bejelentés. Összességében az látszik, hogy nemcsak a német kormány, hanem a vezető uniós döntéshozók is a végleges és teljes szakítást készítik elő az EU és Oroszország között a gázpiacon, összhangban az egy éve eldöntött fő stratégiai céllal.
A tagállamoknak kompromisszumot kell kötniük, de elérhető az EU egészére vonatkozó közös megállapodás a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről - jelentette ki az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
Az eddig megjelent tervekhez képest egy teljesen más gázársapkában gondolkodik az Európai Bizottság és ha erre a november 24-i energiaminiszteri ülésen felhatalmazzák, akkor gyorsan hivatalos javaslatot is tesz rá – jelezte a Reutersnek Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.
Az atomenergia és a megújuló energiaforrások keveréke az egyetlen biztonságos forgatókönyv Csehország számára jövőbeni energiaszükségleteinek fedezésére - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő pénteken Prágában az Európai Atomenergia-ügyi Fórumot megnyitó beszédében.
Jövő kedden előállhat az Európai Bizottság az orosz vezetékes gázszállításokra vonatkozó ársapka javaslatával, egy átfogó gázár sapka rendszer részeként, amely arra is figyel majd, hogy ne kerüljön veszélybe az orosz gáztól erősen függő országok gázellátása – ez rajzolódik ki a pénteken lezajlott rendkívüli brüsszeli energiaügyi miniszteri találkozó alapján. Az egyre biztosabbnak tűnik, hogy árbevételi korlátot kapnak a nyakukba a nem fosszilis energiahordozóból áramot előállítók, szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie az olaj- és gázipari szereplőknek a profitjukból, önkéntes áramfogyasztás csökkentési intézkedések is várhatók és az energiaszolgáltatók likviditási jellegű megsegítése jönni fog.
Magyarországnak továbbra is ki kell vennie a részét a tél földgázszezonra való felkészülésből, hiszen így az oroszországi szállításcsökkentések közepette is számíthat uniós szomszédjainak segítségére - mondta Kadri Simson, az EU energiaügyi biztosa szerdán a CNN-nek.
A fokozódó téli gázválság veszélyére hivatkozva arra kérte ma az uniós tagállamokat az Európai Bizottság egy új tervben, hogy augusztustól márciusig önkéntes alapon 15%-kal mérsékeljék a gázfogyasztásukat az elmúlt 5 évi átlaghoz képest és ehhez találják ki az ösztönző intézkedéseket, mert ha ezt a mértéket nem sikerül elérniük, vagy az oroszok miatti gázhelyzet indokolja, akkor ez az ajánlás kötelező intézkedéssé válik – jelentette be Brüsszelben a testület felsővezetése. Nem véletlen, hogy a magyar kormány éppen augusztustól tervezi bevezetni a magyar rezsicsökkentési rendszer átalakítását úgy, hogy az átlagfogyasztás feletti részre a piaci árakat kelljen fizetni, hiszen a kimondott cél ezzel részben éppen az, hogy aki csak tud, spóroljon a gázfogyasztáson. Lényegében ezen és egyéb intézkedéseken keresztül az országtól egyébként is erősen elvárt gázfogyasztás csökkentést ki tudná pipálni a kormány.
Ma Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba utazik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Kadri Simson energiaügyi biztos, hogy erősítse az EU és Azerbajdzsán közötti együttműködést és az uniós energiadiverzifikációs törekvéseket – jelezte vasárnapi Twitter-üzenetében a testület. Mindez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy egy jelentős gázmegállapodást köthet az EU az azeriekkel.
Határozott hangvételű, fontos üzeneteket tartalmazó nyilatkozatot adott Kadri Simson uniós energiaügyi biztos a magyar kormány szerdán tett, energiapiacot érintő bejelentéseiről. Megítélése szerint a határokon átívelő földgázszállításokat érintő egyedi korlátozások indokolatlanok és csak súlyosbítják a válságot. Arra is kitér, hogy a gazdasági ok nem minősül a korlátozás mögötti jogszerű indoknak.
Az Európai Bizottság egy több elemű vészhelyzeti terven dolgozik arra az esetre, ha az oroszok egy esetleges ukrán támadás nyomán csökkentenék, vagy leállítanák a gázszállítást Európa felé és így még inkább az egekbe emelkednének a gázárak, azon keresztül pedig az áramárak. A Financial Times információi szerint az egyik lehetséges lépés egy árampiaci beavatkozás lenne, gyengítve a gáz- és áramárak együttmozgását. A brüsszeli vészhelyzeti tervet a jövő hónapban küldik majd ki a tagállamoknak. Frissítés: hétfőn egy brüsszeli konferencián az Európai Bizottság elnöke újra élesen kritizálta a Gazpromot, hogy nem ad el elég gázt az európai piacon a fokozott kereslet és magas árak mellett és a tartósan magas gázárak lehetőségére is figyelmeztetett.
Hatékonyabban össze kell hangolnunk az uniós gáztárolói kapacitások kihasználását és jobban oda kell figyelnünk azok menedzselésére a következő tél előtt, mert bajba kerülhetünk az oroszoktól való függőségünk miatt – gyakorlatilag ez az egyik fontos üzenet, amit ki lehet olvasni a hétvégi uniós energiaügyi miniszteri tanácskozás után megjelent nyilatkozatokból, amelyeket az illetékes uniós biztos, illetve a német miniszter mondott.
Az EU elkezdett olyan partnereket keresni, akik képesek lehetnek a blokk gázszükségletét kielégíteni. Ennek érdekében többek között az Egyesült Államokkal is tárgyalnak – írja a Bloomberg az uniós energiaügyi biztos szavaira hivatkozva.
Jelentős viták vannak a tagállamok között abban, hogy az uniós karbonkvóta árának emelkedése mekkora hatást gyakorolt a gáz- és azon keresztül az áram árának elszállására, de jelenleg nincs erős bizonyíték arra, hogy az ETS-rendszer lenne a fő felelős, sokkal inkább világpiaci fundamentális okokról beszélhetünk, így nem szabad rohanni az uniós szintű lépésekkel, be kell várni a következő hónapok elemzéseit – hangsúlyozta az energiaügyi miniszterek mai rendkívüli luxemburgi tanácsülésén Kadri Simson a nyilvános rész videója szerint.
A magas energiaárak megmutatták, hogy jó az a magyar árrendszer, amely a rezsicsökkentést lehetővé teszi, ugyanis más európai országok lakosaitól eltérően a magyar fogyasztók semmit sem éreznek a hatalmas gázár-emelkedésből - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Brüsszelben.
Trump felszólítását követően jött az üzenet.
Egy fényképre figyeltek fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?